az utolsó tornádó
2011 év vége:
Egy ázsiai kikötőváros teljesen más lehet, mint az, melyben álmomban jártam.
Valami piszkos melóhoz kellett asszisztálnom egy japánnak, segíteni eltűnni neki a tett helyszínéről. Már-már szorult körülöttünk a hurok, s legszívesebben elmenekültem volna, amikor újra megjelentek az égen a lenyűgöző széltölcsérek.
Ezután végre megértettem, hogy mi ez az egész.
A japánok a stresszes, mára már nem igazán kedvelt munkámat szimbolizálják. Naná, van belőlük pár a valóságban is.
A tornádó pedig a továbblépéssel, a felmondással szemben támaszott belső gát.
A munkám bár fárasztó, jól megfizetik, s bár lelkileg terhelő, kellemes anyagi hátteret biztosít.
Ennek feladása kész hazárdjáték lenne a jövőmmel.
Belefogni csak úgy valami másba, ami bár jót tenne a kreativitásom kiélésén és a szabadságérzeten keresztül, de ami mégis rizikós, mert nem lehet tudni, hogy bejön-e?
Külföldön, mindenkitől távol kezdeni bele valami másba, ami lehet, hogy csak kudarcra ítélt menekülés lenne?
Kemény dilemma.
Mint látható, tudatalatt is sanyargató.
Volt legalábbis eddig.
Most hogy már értem, biztos vagyok benne, hogy a tornádóknak álombéli felbukkanásának vége.
a félelem órája
szerda, hajnal.
Az ágyban, háttal az ablaknak fekve arra lettem figyelmes, hogy lehűlt körülöttem a levegő, majd az éj csendjén keresztül a testvérem hangja szólított.
Azt kérdezte, mennyi az idő.
Csukott szemmel kezdtem el tapogatózni az éjjeliszekrényen lévő telefonom után. A mobil képernyőjének fénye elvakított, az álmosságtól homályos látásommal nem tudtam kivenni a számokat.
A hang, most már érezhetően kísértetiesen és érezhetően fagyosan újra szólított: idő?
Megdörzsöltem szemeimet, hogy láthassam az óra 4:70 percet mutat.
A félelem és éberség egymással versenyezve törtek rám.
Hogyan hallhatom a húgom hangját, ha nincs itt? Egyáltalán az ő hangját hallottam? Nem merek hátranézni. Fázom. Az óra lehetetlen időt mutat. Lenne 4 és 5 óra közt egy valóságból kiszakadt tartománya az időnek, s melyben megnevezhetetlen lények laknak?
...
Újra felébredtem. Alig mertem megmozdulni, nem hogy az ablak felé fordulni. A túlélési kényszer kinyújtatta velem kezemet, s megnéztem mennyi az idő.
3:20 múlt pár perccel. A valóságban.
Felkeltem és becsuktam a szomszéd szobában nyitva felejtett ablakot.
találkozás
Nagyjából egy hete álmomban megjelent az egyik gyermekkori barátom, aki ma Walesben él.
Két napja az unokatestvére szólt, hogy itthon van.
Ma találkoztunk.
az érzékek és a tudat halála
Tegnap éjjel újra világvége volt álomországban.
Különleges fajta, természeti katasztrófa és látványelemek nélküli. Mi több, senki sem halt meg. Vagy talán mindenki halott volt. Nem tudom megmondani, az egész értelmét vesztette.
Az emberek összegyűltek és próbáltak élni, de nem ment.
Hiába itták a vizet, az nem oltotta szomjukat.
Hiába ettek, az étel nem enyhítette éhségüket.
S hiába gyújtottak tüzet, az nem adott meleget, akárhogy lángolt is.
Mindez iszonyatos félelmet keltett, egyre többen összeomlottak, s aki összeomlott annak kialudt tudata: megszűnt létezni.
Én pedig ott álttam és győzködtem a családomat, hogy ne foglalkozzanak a körülöttük látottakkal. Mert ha elég erősen hisznek, akkor minden visszazökken az eredeti kerékvágásba.
Csak nagyon kell akarni.
Aztán egyre inkább elhatalmasodott rajtam a félelem, annak félelme, hogy nem képesek vagy talán nem is akarnak aktívak maradni. Elalszanak, kikapcsolnak és megszűnnek. S vajon képes leszek-e nélkülük, akár a világon egyedül maradva is fenntartani az öntudathoz és ezzel a ma ismert léthez szükséges koncentrációt?
fir Érenn!
Ezt az álmot jócskán befolyásolhatta az, hogy elkezdtem ír (gael) nyelven tanulgatni.
Dublin egyik macskaköves terén találtam magam, egy kis csoportban, akik a térre kihelyezett székeken ültek jegyzetfüzetekkel. Férfiak voltak, zakóban, kardigánban, s én velük együtt serényen jegyzeteltem. Hogy mit, azt nem tudom, de két szavacska, aminek mintha felkiáltásszerű, mágikus ereje lett volna megmaradt a fejemben és folyamatosan ismételgettem, még akkor is, amikor már visszatértem a valóságba:
FIR IRIM!
A fir szó ismerős volt a mitológiai firbolgból, s ez tudtommal urakat, férfiakat jelent.
Az irim nem jelent látszólag semmit, de utólag észrevettem, hogy a fir irim kiejtésében közel áll a fir Érenn-hez, ami írországi férfiakat jelent.
Az álom idején (2011. tavasz) jószerivel semmit sem tudtam ezen a nyelven.
A nagypapa szelleme
Á. barátom esti, kert buliján voltam, s ott volt a szokásos csapat, barátnők, testvérek, haverok.
Az egyik pillanatban észrevette valaki, hogy egy emberalak rajzolódik ki a ház (vagy betonkerítés?) falán, s a vonalrajz egyszer csak testet öltve előrenyújtotta kezét.
A lányok elnémultak, s csontba maró jéghideg rémület lett úrrá rajtam kívül mindenkin, melyet feloldandó megfogtam a kísértet kezét és megszólítottam. Úgy éreztem, ha nem teszem meg, akkor a többiek megszűnnek létezni.
Köszöntöttem a kísértetet és rákérdeztem, hogy mi a mondandója, hiszen biztos van neki valami, ha már egyszer megjelent.
A szellem a barátom nagyapjáé volt.
Az üzenete annyi volt hogy: "Hamarosan emberek fognak meghalni egy cement épületben rendezett koncerten".
Nekem pedig nem volt jobb dolgom, mint feltenni az alábbi kérdéseket, melyekre a következő válaszokat kaptam.
-Van-e élet vagy egy a miénkhez hasonló lét a halál után? Válasz: -Nincs.
-Tudsz beszélni más szellemekkel? Válasz:-Nem.
Vehetem úgy, hogy a Pokol nem más, mint az emberi tudat önmaga számára felépített privát kínzókamrája, melyekben újraéli az elszalasztott lehetőségeket, a megszégyenüléseket és titkos félelmeit? Válasz: Igen, az.
Később Á. barátom visszatért (nem volt velünk a történések alatt) és elkezdtem mesélni neki a beszélgetésről, ő pedig nekem a nagyapjáról. Szavaira viszont nem emlékszem, mert azokat elmosta az ébredés.
2011.06.12. előtt egy vagy két nappal
Bevezető
Miért kezdek el a rémálmaimról írni?
Nincs rá jobb okom, mint az, hogy megmaradjanak.
Az első kettőről írtam a Player2-n, csak úgy "mi történt velem mostanában" jelleggel. Tornádóról álmodtam és nem sokkal később, május elsején három helyen is észleltek ilyet Magyarországon. Eddigi életem során egyébként is rengeteg - álom erdetű - dé ja vú-t éltem már meg, talán sikerül dokumentálni majd párat a következő években, ha a fontosabb álmokat lejegyzem.
